Királynőpálma Syagrus romanzoffiana

Miért szeretjük?
A Syagrus romanzoffiana, vagyis a királynőpálma megjelenése klasszikusan elegáns, könnyed és arányos, ezért az egyik legkedveltebb pálmafaj. Karcsú, szürkésszürke törzse sima, rajta a lehullott levelek gyűrűs nyomai láthatók, koronáját hosszú, ívesen lehajló, finoman szeldelt levelek alkotják, amelyek szellős, mégis telt összhatást adnak. A levelek élénk- vagy középzöld színűek, akár 3-4 méter hosszúak is lehetnek, és szép ritmusban hajlanak lefelé, ettől lesz a növény igazán "pálmás" karakterű. Lassan növő növény! Nem elsősorban a virágai miatt tartjuk, mivel a krémszínű, elágazó virágzat inkább botanikai érdekesség, tavasszal és kora nyáron jelenik meg, majd narancssárgára érő ehető termések követik, amelyek díszítő értéke mérsékelt. Valódi szépségét a levélkorona (üstök) arányossága és mozgása adja. Kedvező körülmények között kifejlett állapotban 12-15 méter magasra nőhet, koronaszélessége általában 6-8 méter, konténerben tartva természetesen ennél jóval kisebb marad, így teraszokon és télikertekben is jól érvényesül.
Mire ügyeljünk?
A királynőpálma meleg- és fénykedvelő faj, teljes napfényben fejlődik a legszebben, félárnyékban is tartható, de ott levelei lazábbak lehetnek. Vízigénye közepes, a rendszeres öntözést meghálálja, ugyanakkor a pangó vizet nem tűri, ezért jó vízáteresztő, laza szerkezetű, enyhén savas vagy semleges talaj az ideális számára. A vegetációs időszakban érdemes Compo kifejezetten zöldnövények számára összeállított tápanyaggal táplálni, hogy elkerüld a levélsárgulást és a mikroelem-hiányt. Metszeni csak az elszáradt, barnult leveleket szükséges, ezt a melegebb időszakban végezd, a zöld levelek eltávolítása gyengíti a növényt. Fagytűrése gyenge, már 0- -2°C környékén károsodhat, ezért hazai körülmények között edényes növényként ajánlott tartani, és télre világos, fagymentes helyen teleltetni 5-10 °C körüli hőmérsékleten, visszafogott öntözéssel. Megfelelő gondozás mellett hosszú életű, látványos pálma válik belőle, amely stabil és hiteles mediterrán hangulatot teremt a kertedben vagy a teraszodon.

Fényigény: Napra
Vízigény: Közepesen vízigényes
Várható magasság: 8+ m
Szélesség: 3-4 m
Télállóság: Téli védelmet igényel
USDA télállósági zóna: 9
Téli lombtartás: Örökzöld
Virágszín: Sárga
Virágzási idő: Nyár eleje
Lombszín: Zöld
Illatos: Nem
Talajigény (pH): Semleges/Enyhén savanyú talajt igényel
Elsődleges felhasználás: Szoliter
  Név Méret Készlet Ár    
Királynőpálma Syagrus romanzoffiana Királynőpálma
350/400 konténer 20L
4 db
85 990 Ft

© NEW GARDEN. All Rights Reserved. Designed by HTML Codex